Jámbor András meghatódik magától, és learatja a művelt publikum tapsait

2025. június 19. 18:21

Ennek a társulatnak a perverz logikája szerint ugyanis az számít tényezőnek, aki megszűnik, félreáll, föláldozza magát a mozgalomért.

2025. június 19. 18:21
Hont András
Öt

„Nézzük a Fodor Gábor Lemondási Emlékverseny mai szereplőjét.

Jámbor András maximális pontszámmal oldotta meg a kötelező feladatot, azaz a tripla leszúrt közéleti öngyilkosságot – kiváltva ezzel az igényes közönség elismerését. Mérő Vera csak azért nem ajánlotta még föl, hogy majd 2030-ban rá szavaz, mert ahhoz át kéne költözni a Józsefvárosba, és olyat egy diktatúra által végletekig elnyomott közszereplő nem csinál. Mármint elméletiekben sem, mert gyakorlatban amúgy sem lesz rá lehetősége, mivel addigra hírmondó sem marad mindabból, amit baloldaliként, liberálisként, progresszívként, urbánusként ismertünk az elmúlt 35 évben.

Ennek a társulatnak a perverz logikája szerint ugyanis az számít tényezőnek, aki megszűnik, félreáll, föláldozza magát a mozgalomért (értsd: reménybeli állami megbízásokért és tisztségekért). Ezt követelték a Demokratikus Chartába besorolni nem akaró liberálisoktól, akiket nem érintett meg Szárszó szelleme, és életidegen doktrinerként nem ismerték föl az Antall-fasizmus által jelentett veszélyt.

Hogy azután elröppenjen néhány évtized, és a Szárszói Szuicid Szövetség immár a köreikbe megtért, még élő Antall-fasisztákkal közösen ordítsa ugyanazt zöldeknek, libertáriusoknak, anarchistáknak, máshogy konzervatívoknak. Nincs helye most a fanyalgásnak, a különcködésnek, az elvszerűsködésnek, most mindent félre kell tenni, kötelékben repülni, jól szavazni, mert ez a Realitás.

Realitás az, ha nem létezel.

Ha semmi nem létezik, csak a sértettségük, a gyűlöletük és a bankszámlájuk.

Aki ennek megfelel, az ugyanazt fogja kapni jutalmul, mint a kiközösítettek büntetésül. Ez történt Jámbor Andrással is, akivel 10-15 éve ugyanannak a lazán szerveződő társaságnak a tagjai voltunk. Fiatal és akkortájt középkorúsodó újságírók, bloggerek, potenciális közszereplők. Volt ott mindenki, akkori indexesektől és hávégésektől az akkori mandinereseken és népszabisokon át a balos mércésekig és a jobbikos alfahíresekig. De voltak közös pontok. Egyikünk sem tartozott a szorosan vett NER-be, tehát jelenleg polgári ellenállásként a szárszói gyűlölettéziseket szó szerint fölmondó Heti Válasz és Magyar Nemzet gárdája szóba sem jöhetett, és gyűlölt és rágalmazott minket (együtt és külön-külön) az egykori MSZP–SZDSZ-világ kiérdemesült sajtóhadteste. Mert akkoriban éppen az volt a Realitás, hogy Bajnai mögé kell beállni, és aki nem így tett, azt biztos megvette a Fidesz, vagy náci, vagy ami még annál is rosszabb: schifferista elempés.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolcsi-2
2025. június 19. 23:22
Hontnak is van hely a csomagtartóban.
bazilka
2025. június 19. 21:46
szegény hont minden írásának egy célja van, hogy magyar péternek ártson ugyanazt csinálja, amit ebben a cikkben bírál, csak pepitában
wasserwoman
2025. június 19. 21:31
gy vagy úgy, megalkuvásokkal, opportunizmussal, taktikázással és persze sok munkával építgetett politikai szerepek foszlanak semmivé, valós politikusok térnek ki ma még tökéletesen ismeretlen 106 termékmenedzser elöl" A lényeg,hogy ismeretlen senkik elött sepregetik tisztára az utat ezek a hülyék- Fekete,Jámbor és társai annak reményében,hogy majd nekik is jut valami.
pollip
2025. június 19. 20:42
Jámbor többször is kívánta fideszesek halálát a mércén. Most saját magát öngyilkolta meg. Arra számíthat, hogy a Tisza győzelem esetén megkínálja egy jól fizető állással. Van egy rossz hírem: két szék közt a pad alá esett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!